Menu

Blog. Hírek, események a nagyvilágból

Office for Mac 2011


Mától kapható hivatalosan a Microsoft Office 2011 for Mac, vagyis a Microsoft népszerű irodai szoftver-csomagjának legújabb Mac-es változata.

Sokat javult a sebessége

Az Office korábbi Mac-es változatai sajnos néha lassúak voltak. A Microsoft sokat fejlesztett ezen a téren. Szinte minden sokkal gyorsabbnak tűnik majd rajta.

Új funkciók

Az új Office egyik újítása a “társ-szerkesztői” képesség. Tegyük fel, hogy a csapatunk egy hibát vesz észre a prezentációban és emiatt újból össze kell ülnünk, hogy átszerkesszük az egészet. A probléma csak az, hogy a csapat tagjai most éppen három különböző helyszínen vannak, nagyon messze egymástól. Az Office 2011 új képessége pontosan ezt tudja megoldani. Hiszen bárhol is vannak a csapat tagjai, neki tudnak állni a prezentáció közös átdolgozásához. Nem lesz gond azzal, hogy kinél van a file vagy, hogy éppen ki is szerkesztette utoljára.

Ugyanezen a területen fog segíteni a “Presence Everywhere” funkció. Segítségével figyelemmel kísérhetjük, hogy a csapattársaink mit változtatnak éppen a prezentáción. Mindezt akár valós időben.

Outlook for Mac

Amikor a Microsoft bejelentette, hogy a Mac-es “Entourage” nevű e-mail kliensét “Outlook”-ra cseréli, sok visszajelzést kapott ezzel kapcsolatban. A Microsoft odafigyelt ezekre. Az egyik legnagyobb aggodalmat a .PST fileok kezelése okozta, ami Windows-ról való áttéréskor játszik fontos szerepet. A Microsoft azonban beépítette a .PST file-ok kezelését, így nem kell emiatt aggódnunk.

Office for Mac Ribbon

Néhány régi és új funkció ötvözetéből fejlesztették ki a szalagos felhasználói felületet, aminek az “Office for Mac Ribbon” nevet adták. Ezzel az új dizájnnal a felhasználók azonnal hozzáférhetnek az Office for Mac 2011 új képességeihez. A legjobb benne, hogy saját magunk dönthetjük el, hogy milyen módon szeretnénk használni. Ha tetsztik, akkor használhatjuk úgy ahogy van. De ha mégsem tetszene, akkor kikapcsolhatjuk és a már jól megszokott kezelőfelületet használhatjuk tovább.

VB támogatás

A professzionális felhasználók nagy örömére visszatért a Mac-es Office-ba a VB támogatás. Saját makrókat készíthetünk és szerkeszthetünk. Ezt a “Developer” (fejlesztői menü) alatt keressük majd.

Továbbra is 32-bites, de javult a Windows-os kompatibilitása
Az Office for Mac 2011 továbbra is 32-bites lesz. A Microsoft fejlesztője szerint, azért nem készül el a 64-bites változat, mert most főleg a Windows-os és Mac-es verziók közötti kompatibilitására helyezték a hangsúlyt.

Ám az elsődleges különbség a 32 és 64 bites változat között főleg csak a memória kezelésben lenne. A felhasználók nagy többsége pedig nem dolgozik akkora dokumentumokkal, amelyek a 32-bites változatnak teljesítménybeli problémákat okozhatnának. Ez alól kivételek azok a felhasználók, akik „milliónyi adatot tartalmazó Excel fájlokkal vagy ezernyi nagyfelbontású képpel készült PowerPoint bemutatókkal dolgoznak”… nekik “bizony akadhatnak teljesítménybeli gondjaik a 32 bites változattal.”

Árak:

- Office for Mac 2011: Home/Student (1 felh.) – 30.900 Ft.
- Office for Mac 2011: Home/Student (3 felh.) – 41.900 Ft.
- Office for Mac 2011: Business (1 felh.) – 70.900 Ft.
- Office for Mac 2011: Business (2 felh.) – 110.900 Ft.